A csóka előfordulási területe Afrika északnyugati részei, egész Európa - kivéve e kontinens legészakibb részeit -, valamint Közép-Ázsia, egészen a Himalája keleti feléig és a Bajkál-tóig.

Az ázsiai állományok fő elterjedési területei Törökország, a Kaukázus régiója, Irak, Irán, Afganisztán, Pakisztán és Északnyugat-India.

Elterjedési területe hatalmas, 10 millió négyzetkilométer közöttire becsülik. A teljes állománya is nagy, csak az európai állományt 45 millió példányra teszik.

Állományai nem költöző madarak, de az északi területeken élők télen mégis délebbre húzódnak. A legtöbb csóka nem költöző madár, nem vándorol el télen sem, viszont az északi és keleti állományoknál megfigyelhetők időszakos vonulások. Ezek a peremvidéki csókák a megszokott területekről szeptember és november között elköltöznek, majd februárban és kora májusban visszatérnek.

Tollazata majdnem teljesen fekete, kivéve a tarkóját, mely szürke színű. Szárnyának fesztávolsága 35-40 cm. A szivárványhártyája jellegzetes világosszürke.

A csóka rendkívül társaságkedvelő és zajos madár. Kis csapatain belül jól meghatározott ranglétra van. Természetes élőhelyei a ritkás erdők és a tengerparti sziklák, de igen jól alkalmazkodtak a farmokhoz és a városi élethez is.

Minden alkalmat kihasznál táplálékának megszerzésére. Étlapját főleg növényi eredetű táplálék, valamint rovarok és egyéb gerinctelenek alkotják, ha alkalma adódik, akkor a döghúst és az ember által hagyott hulladékot sem veti meg.

A táplálékkeresés többnyire a földön, nyílt területeken és fákon történik. Hulladéklerakókat, kukákat, utcákat és kerteket is látogatnak, gyakrabban kora reggel, amikor kevesebb ember van a környéken.

Monogám párkapcsolatban él, a párt alkotó madarak hűek maradnak egymáshoz, egészen egyikük pusztulásáig. A fészek egyszerű, csak néhány ágacskából áll, melyet faodúba, sziklamélyedésbe vagy épületre raknak és szőrrel, gyapjúval, elhalt fűvel és sok más anyaggal bélelik.

A fészekaljban általában öt darab, barnán pettyezett, világoskék vagy kékeszöld színű tojás van. A tojásokat a tojó költi ki. A kis csókák 4-5 hetesen válnak röpképessé.

A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján nem fenyegetett állatfajként szerepel, de élettere szűkül, hiszen Tunéziából és Máltáról is kipusztult.

A csókát Carl von Linné svéd természettudós, orvos és botanikus a "Systema Naturae" című művében írt le 18. században. Mivel az a hiedelem járta, hogy a csóka szívesen felszedegeti a fényes pénzérméket, Linné a madár fajnevét e tárgyakról adta, azaz Corvus monedula. A monedula szó a latin moneta szóból származik, melynek magyar jelentése: "pénz" vagy "érme".

Eurázsia egyik jellegzetes és gyakori madara. Észak-, Kelet- és Délkelet-Európában, valamint Észak-Afrikában és a Közel-Keleten, egészen Irán nyugati feléig elterjedt.

A madár alapszíne hamuszürke, azonban a feje, torka, szárnyai, farktollai és a combján lévő tollak feketék. Szemei sötétbarnák, erős- vaskos csőre és a lábai szintén fekete színűek.

Hossza 44-52 cm, szárny-fesztávolsága 84-100 cm, testtömege pedig 540-600 g. A hím egy kicsivel nagyobb a tojónál, színezet szempontjából teljesen egyformák.

Röptük lassú, nehéz és általában egyenes.

Mint minden varjúféle, a dolmányos varjú is megalkuvó, a mindenkori helyzethez alkalmazkodó, mindenevő, étlapján egyaránt található növényi és állati eredetű táplálék. Főleg rovarokat, kisebb emlősöket, madarakat és dögöket eszik, de nem veti meg a növényi eledelt sem.

Tengerpartokon a dolmányos varjú csőrébe veszi a kagylót, a csigát vagy a rákot és a magasba repülve onnan elereszti, hogy az a talajra érve széttörjön. A skótoknak van egy régi megnevezésük az ilyen módon felbontott tengerisünökre, crow's cups, ami magyarul azt jelenti, hogy "varjak csészéi".

Hüllőkre, kisebb emlősökre és madarakra vadászik. Előszeretettel fogyaszt dögöt és ember által kidobott hulladékot. Amikor több táplálékhoz jut, mint amit meg tud enni - főleg hús és csonthéjas termés esetében -, akkor a fölöst elrejti, a rejtekhely lehet esőcsatorna, virágcserép vagy bokor alatti talaj. Az egymástól való lopások sem ritkák. Ha az egyik varjú táplálékot rejt el, egy másik megfigyelheti és amikor a tulajdonos elrepül, a tolvaj "kirabolja" az éléskamrát.

Szokásos az idegen fészkek kifosztása. A szülők által felügyelet nélkül hagyott fészkek tojásait lopkodja, más madarak fészkéből a kikelt utódokat elrabolja, zsákmányállatnak tekinti.

Mezőgazdasági területekkel határos erdőkben, facsoportokban, mocsaras területek fáin fészkel. A fészek külső vázát ágakból készíti és kibéleli.

Magyarországon a fészeképítés már március közepétől megindul, a tojásrakás időszaka április eleje.

4-5 hetes korukig tartózkodnak a fészekben, de a szülők még utána is etetik őket. A fiókák kirepülésének ideje általában május vége, június eleje, a család még sokáig együtt marad.

Magyarországon természetvédelmi oltalom alatt nem áll, vadászható faj. Vadászati idénye július 1. és február utolsó napja között van, de apróvadas területeken külön engedéllyel gyéríthető az apróvad szaporodási idejében.

Az északi sarkkörtől Észak-Amerikán és Eurázsián át Észak-Afrikáig (beleértve a csendes-óceáni szigeteket is) mindenütt elterjedt. A Brit-szigeteken Skóciában, Észak-Angliában és Írország nyugati részén közönségesnek számít. Tibet 5000 méteres magasságaiban, sőt, még a Mount Everest 6350 méteres vidékein is találkozhatunk vele.

A felnőtt madár hossza 65 cm körüli, szárnyfesztávolsága 120-150 cm, testtömege 0,8 - 1,6 kg terjedhet, amellyel az egyik legsúlyosabb verébalakúnak számít. A hűvösebb éghajlati területeken, - mint a Himalájában vagy Grönlandon - élő madarak nagyobb testűek és nagyobb a csőrük is, mint melegebb égövi társaiké.

Csőre nagy és enyhén ívelt, farktollai hosszúak és fokozatosak, tollazata kékesen fénylő fekete, szivárványhártyája sötétbarna. A fiatalabb egyedek életkoráról a kékesszürke íriszük mellett az idősekénél picit fakóbb tollazatuk árulkodik.

A természetben a legfőbb táplálékukat a gabonamagvak, bogyók, gyümölcsök és apró állatok jelentik, de hihetetlenül ügyesnek bizonyultak egyéb táplálékszerzési módokban is, legyen az döglött állat, rovar vagy konyhai hulladék.

Megfigyelték, hogy a hollók gyakran vezetnek más állatokat (például farkasokat) az elpusztult állatok tetemeihez. A ragadozók föltépik a dög tetemét, amire a madarak amúgy képtelenek lennének - ezek után a hollók már könnyedén hozzáférnek a húshoz.

A hollók általában költőpáronként külön-külön területeket birtokolnak, de előfordulhat, hogy a fiatal madarak csapatokba verődnek. A közönséges hollók gyakran civakodnak fajtatársaikkal, családjukhoz ragaszkodnak, védelmezik.

A fiatal hollók már viszonylag korán udvarolni kezdenek, de költeni valószínűleg csak az innen számított második-harmadik évben fognak. Az udvarlás sikere a különböző akrobatikus légibemutatókban és a sikeres táplálékszerzésben rejlik. Ha egyszer már egymásra talált a pár, akkor onnantól kezdve egy életen át együtt költenek, általában ugyanazon a helyen. Azonban a "házasságtörés" sem ritka: megfigyelések szerint jó néhányszor előfordult, hogy a fészkén ülő tojót más hímek is meglátogatták, míg a párja távol volt.

A hollópárnak már fészekrakás előtt saját területtel és elérhető táplálékforrással kell bírnia. Egy-egy madárpár territóriumának mérete nagyban függ a fellelhető táplálék mennyiségétől. A megszerzett javakért a későbbiekben keményen meg kell küzdeniük, hiszen betolakodók mindig akadnak.

A fészek - amelyet legtöbbször magas fák koronájába, vagy sziklaszirtekre, ritkábban villanyoszlopra építenek - egy mély, nagy tálat formáz. A szülők fészküket ágakból, gallyakból építik, annak belsejét pedig gyökerekkel, sárral, fakéreggel, sőt sokszor még lágyabb anyagokkal, például emlősök bundáival bélelik.

A tojásrakás általában már februárban elkezdődik, bár ez erősen függ az éghajlati tényezőktől.

A tojók három-hét kékeszöld, barna foltokkal tarkított tojást tojnak, a költési idő 18-21 nap. Csak a tojó költ. A fiókákat mindkét szülő eteti. 35-42 napos korukban repülnek ki először, de még hat hónapig biztosan szüleikkel maradnak.

Intelligens, tanítható. A fogságban tartott holló egy idő után ragaszkodóvá válik és képes gazdája védelmére kelni. Idősebb korban nagyon agresszív, de könnyen elsajátítja pár szó kimondását.

Magyarországon befogását és fogva tartását a törvény tiltja! Fogságban tartása megfelelő engedélyek nélkül jogi következményekkel járhat.

Egy kis történelem

Az északi félteke történelmében a holló mindig is a mítoszok, legendák madarát képezte. Mint dögevők, a kivégzések, csaták, háborúk után az emberi tetemeket csapatostul lepték el, így nem csoda, hogy jelenlétét sokáig baljós jelnek vélték, a halál madarának tartották.

Svédországban és Németországban a meggyilkolt emberek szellemeinek, elkárhozott lelkeinek vélték a hollókat.

Az észak-amerikai bennszülöttek istenként tisztelték.

A vikingek úgy hitték, hogy az Odin isten két hollója mindent lát és mindent hall, ami a világban történik.

Az Ószövetségben is találunk utalásokat hollókra (Teremtés könyve, 8. fejezet). Noé az özönvíz után először egy hollót, majd egy galambot enged ki a bárkából, hogy jelet találjon. A holló nem talál szárazföldet, köröz, de visszatér, a galamb is visszatér olajfalevelekkel (a megapadt vizek jele), majd amikor legközelebb kiengedik, már nem tér vissza, jelezve, hogy a Föld száraz.

A Brit-szigeteken a hollók szimbolikus jelentőséggel bírtak mind a kelták, mind az írek számára.

Egy monda szerint Anglia mindaddig nem kerülhet megszállás alá, míg hollók lakják a Londoni Towert.

A holló az irodalomban is gyakran szerepel. Megtalálhatjuk William Shakespeare, Charles Dickens, John Ronald Reuel Tolkien, Stephen King, vagy akár Joan Aiken műveiben is.

A legismertebb Edgar Allan Poe: "A holló" című verse.

Magyarországon a holló - mint királyi jelkép - Hunyadi Mátyás udvarában is megjelent. A Corvinus nevet Mátyás a család címeréről kapta, amely egy gyűrűt tartó hollót ábrázol. Magyarázatként, román források megemlítik, hogy Mátyás nagyapjának egy Hollóköve nevű birtoka volt, mely kapcsolatba hozható a névvel és a holló megjelenésével a címerben.

V. László király Hunyadi János besztercei örökös ispánnak címerbővítést adományoz (1453. február 1., Pozsony).

A Magyar Országos Levéltár középkori oklevelei között megbecsült kincsként őrzik V. László magyar király oklevelét, amelyben a Hunyadi család ősi címerét, a csőrében gyűrűt tartó hollót - melyet az oklevél szerint Magyarország korábbi uralkodóinak adományaként használt a család - kibővíti.

Mátyás címere álló, hegyes talpú pajzs, közepén boglárpajzzsal, melyen a Hunyadi-ház címere látható.

A boglárpajzs kerek talpú, kék színű, rajta egy barna ágon áll egy fekete holló. Szájában aranygyűrűt tart.

A hegyes talpú pajzs négy részből áll. Ha szemből nézzük, bal felső részében az árpádsávok, jobb felső részében Magyarország, bal alsó részében Dalmácia, jobb alsó részében pedig Csehország látható.

A híres legenda szerint, amikor a fiatal Mátyás Prága városában fogságban volt, akkor édesanyja egy holló segítségével küldött neki levelet (a történetet Arany János is feldolgozta a "Mátyás anyja" című balladájában, eredeti szövegemlékek alapján).

Ez a történet volt az oka annak is, hogy a Magyar Posta emblémája sokáig egy holló volt.

Az eurázsiai szajkó egy erdei madár, amely Nyugat-Európától és Északnyugat-Afrikától az indiai szubkontinensig, sőt Ázsia keleti partvidékéig és Délkelet-Ázsiáig hatalmas területen fordul elő. Ezen a területen számos különböző faji forma fejlődött ki.

Testhossza 34-35 cm, szárnyfesztávolsága 52-58 cm, testtömege 140-190 g. A tojó kisebb, csőre rövid, erős. A hazai varjúfélék között a legkisebb. Tollazata rózsaszínes világosbarna. Farka fekete, feketés szárnyán figyelemfelkeltő a fekete vonalas égszínkék szárnytükör. A szép fedőtollak gyakran díszítik a vadászok kalapját is. Izgalmi állapotban gyakran felmereszti fekete-fehér vonalkázású fejtollait. Szeme világoskék. Hangja messzehangzó, éles.

Európában, Ázsiában és Afrika északnyugati partvidékén fészkel. A hegység, dombvidék és síkság erdős részein mindenütt megtalálható ahol kisebb és közepes nagyságú lombos- vagy fenyves erdők vannak.

A ligetes, mezőgazdaságilag művelt területekkel és tisztásokkal megszakított kisebb tölgy és bükkerdőket kedveli igazán.

Magyarországon rendszeres fészkelő. Állandó madár, bár a költési időszak után csapatokba verődve nagyobb távolságokra is elkóborolhat. A középhegységi és dombsági tölgyesekben fordul elő, de az alföldi erdőkben, parkokban és kertvárosokban is megtalálható.

Szinte mindent megeszik. Nyáron inkább rovarokkal táplálkozik, de a fészekrablástól sem riad vissza. Elkapja a gyíkokat, a békákat, az apró rágcsálókat és a csőrével agyonveri őket.

Ősszel áttér a növényi táplálékra. Télen táplálkozásában a növényi eredetű anyagok dominálnak. Ilyenkor "előveszi éléskamráiból" az ősszel szorgalmasan begyűjtött és eldugdosott, főleg makkból álló csemegéit. Ám a rejtekhelyeket nem mindig találja meg, s ezzel erdőgazdasági tevékenységet folytat, biztosítva a magok kikelését, ily módon elősegítve a természetes erdőfelújítást. Tölgymakk, bükkmakk, kukorica, gabonafélék magvai, dió, mandula, alma, szőlő, barack, erdei gyümölcsök egyaránt szerepelnek az étlapján..

Májusban költ. Fészekalja 5-6 tojásból áll, melyen 16-17 napig kotlik, a fiókák csupaszok és vakok.

Kikelést követően a szülők etetik, gondozzák őket, így még 19-21 napot töltenek a fészekben és azt gyakran még teljes röpképességük elérése előtt elhagyják.

Elsősorban lomberdőkben költ, különösen kedveli a tölgyeseket, de a gyertyánosokban, fenyvesekben, esetleg tujasorokban is megtalálhatjuk fészkét. Gallyfészkét gyökerekkel, növényi szálakkal béleli.

Kitűnő hangutánzó, élethűen utánozza az egerészölyv nyávogás-szerű kiáltását, a holló mély korrogását, a varjak károgását és a fácánkakas kakatolását is. Nemcsak más madarak hangját, hanem a szekérnyikorgást, a kutyaugatást is híven utánozza, "szajkózza". Éles, riasztó hangjára az erdő minden vadja felfigyel.

A szarkák elterjedési területe Eurázsia mérsékelt égövi részein keresztül húzódik Spanyolországtól és Írországtól kezdve egészen a Kamcsatka félszigetig és Tajvanig. Populációi megtalálhatók Északnyugat-Afrikában és a Földközi-tenger szigetein.

A madárfajt behurcolták Japánba, ahol Kjúsú szigetén honosodott meg.

A Pica pica alfajainak és rokon fajainak elterjedése, országhatárokkal kiegészítve:

Sötétszürke: Pica asirensis

A felnőtt hím egyedeinek testhossza 44-46 cm, melynek több, mint felét farktollaik hossza teszi ki.

A hímek 210-270 g, míg a tojók 180-215 g tömegűek.

Szárnyfesztávolságuk 52-62 cm közötti. Fejük, nyakuk és mellkasi részeik fényes, fekete, fémes zöld, vagy lilás árnyalatokkal, begyük és vállövi tollazatuk fehér, szárnyaik feketék, fémes fénnyel, míg szárnytollaik fehér hálózatot alkotnak a tollak fekete széleivel. Ez akkor szembetűnő, ha a madarat repülés közben látjuk.

Lábaik és csőrük fekete, íriszük sötétbarna színű. A két nem tollazata hasonló, de a tojók némileg kisebb termetűek.

A szarka bokrokkal tarkított facsoportok és bozótosok, parkok lakója. Magányosan vagy párosan él. Táplálkozáskor több madár is összegyűlhet. Mindenevő, a magoktól és rovaroktól kezdve tojásokig, madárfiókákig, dögökig mindent megeszik, néha nagyobb emlősöket tisztít meg az élősködőktől. Időnként előfordul, hogy nála kisebb, de felnőtt madarakat (fekete rigót és egyéb énekesmadarakat) is megöl és elfogyaszt.

A madár egyéves korában lesz ivarérett. A pár élethosszig tartó monogám párkapcsolatban él, enyhébb teleken kitart a költőterületén. A párzási időszak áprilistól júniusig tart.

A két szülő már márciusban a kora reggeli órákban építeni kezdi nagy, gömb alakú, zárt fészkét, amelyen csak oldalt van bejárónyílás. A szarkafészek nagy, fedett építmény, amely gallyakból készül és agyaggal vagy trágyával van kitapasztva. Vékony gabonaszár, fű vagy szőr béleli, ez utóbbit a szarka időnként élő állatokból tépi ki.

A fészket magasan a fák koronájában helyezik el, vagy csupán néhány méter magasságban bokrokban, de mindig ujjnyi vastag, sokszor tüskés ágak sűrű szövevényében.

A fészekalj általában 5-7 halványkék vagy zöld, barna pettyes tojásból áll. Egyes párok háborítatlanul költenek autópályák melletti bokrokban vagy városok területén. A tojásokat egyedül a tojó költi ki, de a hím eközben eteti. A költés 17-18 napig tart.

A fiókák szinte meztelenül, csukott szemmel kelnek ki, mindkét szülő eteti őket. A kikelés után 7-8 nappal nyitják ki a szemüket. Testtollaik 8, az elsődleges szárnytollaik pedig 10 nap után kezdenek megjelenni. Mielőtt készen állnának a fészek elhagyására, a fiókák napokig a közeli ágakon mászkálnak. Körülbelül 27. naposan repülnek ki.

A szülők ezután még néhány hétig etetik a fiókákat. Emellett megvédik a ragadozóktól is, mivel repülési képességük gyenge, így könnyen sebezhetők. A pár általában egyszer költ évente, de ha az első fészekalj elpusztul, újabbat rak.

Nyugat-, Közép-, Kelet- és Dél-Európában elterjedt, míg a Skandináv-félsziget és Finnország déli részein kevésbé jelenlévő madárfaj. Ázsiában az északi, tundra és tajga kivételével szinte mindenütt előfordul. Legkeletebbi élőhelyei a Csendes-óceán partvidékén találhatók.

A Kárpát-medencében gyakori fészkelő. Betelepítették Új-Zélandra is.

A varjú meglehetősen nagy madár, felnőttként 280-340 g súlyú, 44-46 cm hosszú. Fekete tollai az erős napsütésben gyakran kékes vagy kékeslila fényt mutatnak. A fején, a nyakán és a vállán lévő tollak sűrűk és selymesek. Az egész madár koromfekete. A lábak szintén feketék, a csőr szürkésfekete, az írisz sötétbarna.

A kifejlett madaraknál a szem előtt és a csőr töve körül egy csupasz fehéres bőrfelület megkülönböztető jegy, amely lehetővé teszi a varjú megkülönböztetését a varjúfélék családjának többi tagjától. Ez a csupasz folt azt a hamis benyomást kelti, hogy a csőr hosszabb a valóságosnál, és a feje domborúbb. A nemek hasonlók.

Szárnyfesztávolsága 80-100 cm. Röptük szabályos szárnycsa-pásokkal és rövidebb siklásokkal valósul meg. Nagyobb mértékben siklanak, amikor a fióka közelében köröznek. Ősszel csoportos repüléseket hajtanak végre, beleértve a szinkronizált mozgásokat és az egyéni mutatványokat, mint a zuhanások, bukfencek és hempergések.

Étrendének 60%-át növényi eredetű anyagok teszik ki, a többi pedig állati eredetű. A szántásokban a magok elfogyasztásával károkat okoz, de a különböző bogarak, férgek elfogyasztásával hasznot is hajt a mezőgazdaságnak.

A növényi eredetű táplálékaik a gabonafélék, a burgonya, a gyökerek, a gyümölcsök, a makk, a bogyós gyümölcsök és a magvak, míg az állati, túlnyomórészt földigilisztákból és rovarlárvákból áll, amelyeket a madár erős csőrével a talajban keresve talál meg. Emellett bogarakat, pókokat, százlábúkat, meztelen csigákat, csigákat, kisemlősöket, kismadarakat, azok tojásait és fiókáit, valamint alkalmanként dögöt is eszik.

Városi területeken az emberi ételmaradékokat szemétlerakókból és utcákról gyűjtik össze, általában a kora reggeli órákban vagy alkonyatkor, amikor viszonylag csendes az idő.

Nagy csapatokban portyáznak, melyekhez hollók és csókák is gyakorta csatlakoznak. A Magyarországon telelő varjak ősszel és télen nagy, akár több százezer egyedből álló csapatokba is verődhetnek.

Főleg éjszakázó helyükre való elvonulásuk alkalmával, illetve a reggeli órákban alkotnak jelentősebb csapatokat. Napközben azonban az éjszakázó hely környékének 20-25 km sugarú körzetében keresnek táplálékot.

A városi környezetet a madarak 90 százaléka elhagyja a nappali órák során. Alvóhelyüket a sötétség beállta előtt 1-1,5 órával korábban közelítik meg, ám nem közvetlenül ott gyülekeznek, hanem attól távolabb, majd pedig csendesebben elvonulnak az alvóhelyeikre.

Az alvófákon nem közvetlenül egymás alatt helyezkednek el, így elkerülik azt, hogy egy-egy fentebb pihenő madár ürüléke bepiszkolja tollazatukat.

Facsoportok, ligetek fáin vékony ágakból, gallyakból épült, sárral kitapasztott, csésze alakú fészekbe rakja 4-5 tojását, száma 2 és 7 közötti. A fiókák két-három hét után repülnek ki a fészekből. Elhagyott fészkében előszeretettel költenek más madárfajok (például: kék vércsék, erdei fülesbaglyok), így a vetési varjak fontos szerepet töltenek be e fajok védelmében.

A fészek építésében mindkét nem részt vesz. Csésze formájú fészküket gallyakból, vesszőkből alakítják ki, melyet finomabb gyökerekkel, száraz fűvel és avarral bélelnek ki. Korábbi fészkükhöz a párok rendszeresen visszatérnek és újra rakják azt.

Nagyon intelligens madarak, képesek hangokat, emberi beszédet utánozni

Magyarországon a városokba sok vetési varjú csak téli vendégként érkezik, általában október közepén jelennek meg.

A vetési varjak általában 7,5 évig élnek.